Drucken
Keine Übersetzungen vorhanden.

 

Munkahelyi képzés valósult meg a 3B Hungária kft-nél Zalaegerszegen

2015. 03. 25

A 3B Hungária Kft. 15,35 millió forint uniós támogatást nyert a „Munkahelyi képzések MEGVALÓSÍTÁSA A 3B HUNGÁRIA KFT.-NÉL ZALAEGERSZEGEN" című pályázaton.A 21 millió forint összköltségvetésből számítástechnikai képzés, táblázatkezelés, CAD rendszerek alkalmazása, emelőgép-kezelő, targoncavezető és földmunka, rakodó, szállítógép kezelő képzés valósult meg.

A 3B Hungária Kft. 1992-ben történt megalapítása óta anyagmozgató gépek, építőanyag-ipari és az utóbbi 10 évben hulladékválogató technológiai berendezések tervezésével, gyártásával foglalkozik.
A folyamatos fejlesztések és profilbővítések során az egyedi/önálló gépek gyártásától eljutottak a komplett feldolgozórendszerek építéséig, mely rendszerek a magyar és külföldi piacokon is sikerrel szerepelnek. A termékek jó minőségét visszaigazolja, hogy stabil és jelentős (65-80%) exportbevételük van. A vállalat az extenzív fejlesztési időszak után, 2000-ben elhatározta, hogy a technológiai fejlesztésekre helyezi a hangsúlyt. A versenyképességet, a hatékonyságot a mindig megújuló, saját tervezésű gépeik jelentik, számítógépes CAD tervezőprogrammal, gyakorlott mérnökgárdával a háttérben. A termékek minőségének jobbítása, a gyártási idő és az anyagfelhasználás optimalizálása fontos szempont a költségek tervezésekor. Az elmúlt években a fejlesztések, beruházások ennek szellemében történtek, így a legfontosabbak: a telephelybővítés, számítógéppel vezérelt CNC esztergagép, élhajlító, profilmegmunkáló, lézervágógép, plazmavágógép, hegesztőrobot és a korszerű festéstechnológiai rendszer megvalósítása.
Gyártóüzemben vonalkóddal azonosítják termékeiket, valamint a vevők bizalmának megszerzése és megtartása érdekében hatékony minőségbiztosítási rendszer működik. A versenyképességet és hatékonyságot fenntartó technikai, technológiai fejlesztések mellett elengedhetetlen a gyártási folyamatok szabályozása, illetve optimalizálása és a dolgozóink képzése, ismereteinek bővítése.

A TÁMOP pályázat lehetőséget biztosított a versenyképesség fenntartása, illetve fokozása érdekében korszerű szoftverek és CAD tervezői rendszerek, raktárnyilvántartó rendszer kezelése, szerszámok, munkaállomások és különféle munkagépek biztonságos működtetéséhez szükséges ismeretek megszerzésére. A 152 fős dolgozói létszámból 94 fő vett részt a programba, betegség és egyéb nem várt esemény miatt 82 fő szerzett értékes ismereteket, bizonyítványt.

A piacokon új módszerek, tervezési technológiák jelentek meg, mellyel a tervezési idők jelentősen, akár 20-40 %-kal csökkenthetők. A termékek egyediek, döntő többségük lemezalkatrészből épül fel, ezen belül nagy arányban fordulnak elő bonyolult térbeli síkkal határolt egységek, ezért kiemelt fontosságú a CAD rendszerek alkalmazásának ismerete. Gyártás során nagy súlyokat, részegységeket kell mozgatni darukkal, targoncával és egyéb gépekkel. A biztonságos munkavégzéshez elengedhetetlen a szakszerű gépkezelés, ismerete saját és kollégáinak testi épsége, valamint vagyonvédelem miatt. Jogszabály változás miatt a régi rendszerben szerzett emelőgép-kezelő, targoncavezetői jogosítványok már nem érvényesek, emiatt meg kellett újítani, továbbá az új belépő dolgozók döntő többsége munkája során kezeli a darut. Termékek 65-80 %-a exportra kerül, melynek kiszállítása részegységenként történik és a helyszínen kerül összeszerelésre. Ezek a berendezések több tonna súlyúak, melyek szereléséhez, mozgatásához a külföldi munkahelyen munkagépeket, darut, targoncát, rakodó és szállító gépet kell bérelni. Szigorú előírás, hogy csak olyan személy működtetheti a munkagépeket, akinek megfelelő képzettsége és engedélye van, ezért szükséges a szerelői munkakört betöltő dolgozók is rendelkezzenek emelőgép, targoncavezető és földmunka-,rakodó és szállítógép kezelő képzettséggel és engedéllyel.